Zöld világ

Fordulat a magyar klímacélban: itt a nagy éjjeli alku háttere

Fordulat a magyar klímacélban: itt a nagy éjjeli alku háttere

Miután az EU állam- és kormányfői a tegnap éjjeli csúcstalálkozó záródokumentumába beleírták a nukleáris beruházások elfogadhatóságát a 2050-es klímacél teljesítéséhez és közben feltehetően jelentős, de részleteiben még nem ismert anyagi támogatást is beígértek a karbonsemlegességi átálláshoz, megfordult a cseh és magyar kormányfő hozzáállása és elkötelezték magukat a 2050-es klímasemlegességi cél mellett. Így tehát egyedül hagyták régiós szövetségesüket, a lengyeleket is, igaz nekik teljesen más az energetikai helyzetük és erre a többi tagállam is tekintettel van. Júniusban térnek vissza egy másik EU-csúcson a lengyel helyzetre, addigra ugyanis már részleteiben kidolgozzák az energetikai átállás anyagi részleteit.

Hiába a klímavészhelyzet: Magyarország visszacsúszott az éghajlatvédelmi ranglistán

Hiába a klímavészhelyzet: Magyarország visszacsúszott az éghajlatvédelmi ranglistán

Visszacsúszott Magyarország a legfrissebb Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató (CCPI 2020) rangsorában. A CCPI szerint világszerte láthatók javuló tendenciák az országok teljesítményében, de számos, éghajlatvédelemben elméletileg élenjáró ország gyengén teljesít, Magyarország pedig a tavalyi 42. helyről a 47. helyre csúszott vissza. Az energiahatékonysági és tárolási technológiák fejlődésén, az elektromos közlekedés terén elért haladáson és a klímavédelem társadalmi támogatásán túl a Párizsi Egyezménynek való megfeleléshez és a Föld ökoszisztémájának túléléséhez sokkal nagyobb erőfeszítésekre van szükség.

Kiskapukat hagyott magának a kormány a 2050-es klímacél vállalásánál

Kiskapukat hagyott magának a kormány a 2050-es klímacél vállalásánál

Kiszivárogtatott a magyar kormány az MTI-nek egy olyan anyagot a mai klímavédelmi EU-csúcsra időzítve, amely négy feltételhez köti a 2050-es karbonsemlegességi vállalás támogatását, de ebből kettő gyakorlatilag teljesíthetetlen, illetve politikai kampányszövegnek tűnik. Az anyag egyúttal azt is tisztázza, hogy Magyarország hogyan áll jelenleg klímavédelmi téren és mi felé halad.

„Ember a holdon”: bejelentették a 100 milliárd eurós európai klímaprogramot

„Ember a holdon”: bejelentették a 100 milliárd eurós európai klímaprogramot

Ez lesz az európai kontinens „ember a holdon pillanata” – címkézte meg az Európai Parlamentben ma tartott beszédében a most bejelentett 100 milliárd eurós klímavédelmi programját Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke és ezzel igyekezett megnyerni magának a jogalkotásban fontos szerepű EP-t. A Reuters tudósítása szerint a 100 milliárdos alapból 35-öt az a méltányos átállást szolgáló alap tesz ki, amely a kiszivárgott hírek szerint Magyarország számára várhatóan csak korlátozott forrásokat kínálna, miközben épp a kulcsfontosságú felzárkóztatási forrásokból vonnák el rá a fedezetet.

Csillagászati összegbe kerül a cseheknek a karbonsemlegesség elérése

Csehországnak 675 milliárd koronájába (8775 milliárd forint) fog kerülni a karbonsemlegesség elérése. Ezzel a pénzzel az Európai Uniónak számolnia kellene a következő költségvetési időszakban - közölte Andrej Babis cseh kormányfő szerdán a Twitteren megjelent bejegyzésében.

Kiderült, ki az év embere 2019-ben

Kiderült, ki az év embere 2019-ben

Greta Thunberg környezetvédő aktivistát választotta a 2019-es év emberének az amerikai Time magazin – jelentették be szerdán. Az év embere csak januárban lesz 17 éves, nem véletlen, hogy a magazin is a fiatalság erejét emelte ki címlapján vele kapcsolatban.

Stabil és tovább nő a BILK kihasználtsága

A BILK által közzétett közlemény szerint a társaság kétszámjegyű ütemben növelte kapacitásait egy több mint 20 ezer négyzetméteres magasraktári kiszolgálásra alkalmas csarnokkal. A társaság további kapacitásbővítési potenciállal is rendelkezik, az új raktár létesítéséhez szükséges építészeti tervek elkészültek, a szükséges hatósági engedélyek rendelkezésre állnak. A BILK továbbá elkötelezte magát a zöld-logisztikai megoldások alkalmazása mellett.

Elképesztően gyorsan olvad a jég Grönlandon, rengetegen válhatnak földönfutóvá

Elképesztően gyorsan olvad a jég Grönlandon, rengetegen válhatnak földönfutóvá

Az 1990-es évekhez képest hétszer gyorsabban olvad a jég Grönlandon, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) "legborúlátóbb" klímaforgatókönyvét követve - derült ki a grönlandi jégveszteségről készült eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelyet ötven nemzetközi szervezet 96 sarkkutatója állított össze.

Sosem fejlődött még ekkorát a világ, de óriási változásra van szükség a Föld megmentésére

Sosem fejlődött még ekkorát a világ, de óriási változásra van szükség a Föld megmentésére

A fenntartható fejlődés három pillére az ökológiai fenntarthatóság, a gazdasági növekedés és a társadalmi egyenlőtlenség kérdése – állapította meg az MNB Növekedési jelentése. A jegybank szerint kevesebb erőforrást kellene felhasználni ahhoz, hogy fenntartható legyen a gazdaság. Szerintük abban az esetben, ha folytatódik a szén-hidrogén alapú növekedés, az egy zsákutcába vezet, viszont ha sikerül átállni egy zöld növekedési pályára, akkor magasabb GDP-t érhetünk el hosszú távon, mint a jelenlegi modell folytatásával.

Több mint kétszeres túljegyzés az első megújulóenergia tenderen

Több mint kétszeres túljegyzés az első megújulóenergia tenderen

Az első megújulóenergia-tenderre beérkezett pályázati igények meghaladják a meghirdetett energiamennyiség kétszeresét, ez azt jelzi, hogy egyre kevesebb támogatásra van szükség a megújuló energia alapú áramtermeléshez - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A külföldiek szerint is jó üzlet Magyarországon naperőművet építeni

A külföldiek szerint is jó üzlet Magyarországon naperőművet építeni

A holland Photon Energy 2020 első negyedévére már több mint 20 MWp napenergia kapacitást fog birtokolni Magyarországon, mellyel az ország legnagyobb napelemparkkal rendelkező szereplői közé fog tartozni. Azonban a társaságnak nagyon ambiciózusak a tervei, 2021-re a magyar fotovoltaikus portfolio kapacitása elérheti a 75 MWp-t.

A Főtáv vezérét is kirúgja Karácsony Gergely

Keddi hatállyal meneszti a Főtáv vezérigazgatóját, Mitnyan Györgyöt Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfő este az MTI-vel.

Nyílt levelet kapott Orbán Viktor is a 2050-es uniós klímacél érdekében

Nyílt levelet kapott Orbán Viktor is a 2050-es uniós klímacél érdekében

Csaknem félszáz zöld egyesület nyílt levélben kéri a magyar, cseh és lengyel miniszterelnököt, hogy a december 12-13-i  EU-csúcson fogadják el az Európai Unió 2050-ig szóló klímasemlegességi célkitűzését, amelyet korábban nem támogattak - közölte a felhívás egyik csatlakozójaként a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) hétfőn az MTI-vel.

1,5 milliárd forintos közbeszerzésen nyert az Enefi

Az Enefi a Pannon Fuel Kft.-vel (és más alvállalkozókkal) közösen elnyerte a MAHART Magyar Hajózási Zrt. által „Fix LNG – CNG töltőlétesítmények beszerzése” tárgyban kiírt, közel 1,5 milliárd forint értékű nyílt gyorsított közbeszerzési eljárást.

Hatalmas adóval fékeznék meg a Föld pusztulását, amit mindenki fizetni fog

Hatalmas adóval fékeznék meg a Föld pusztulását, amit mindenki fizetni fog

A szénadó piacbarát módon tudná kezelni a világ üvegházhatású gázkibocsátását, mellyel még a Párizsi Egyezményben vállalt 1,5 és 2 fok Celsius közötti globális hőmérsékletnövekedés is tarthatóvá válna 2100-ig. Drágább energiaköltségekhez vezetne a megoldás, de a befolyó adóból kompenzálni lehetne a legnagyobb veszteseket. A svédeknek már sikerült.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.